Nagyon-nagyon szeretem a Jóbarátok című sorozatot. Eddig még rágondolni sem tudtam, mert annyiszor néztem vele kettesben, és annyit nevettünk együtt rajta, hogy még a gondolat is fájt, hogy nélküle nézzem. De ma este megtört a jég. Elkezdtem egyedül nézni. És nem zavar. Nem fáj. A 6. évadot néztem. Ez az egyik kedvencem. Ebben van az a rész, amit nagyon kedveltünk mind a ketten. Amikor Monica összeköltözik Chandlerrel, és ebben mondja Joey, hogy nincs többé J és C. Ezt mennyiszer idéztük egymásnak! Mennyit nevettünk rajta. Akkor még nem gondoltam, hogy egyszer nekem is azt kell mondanom, amit már egyik bejegyzésben is írtam, hogy nincs többé Sz és P. De hát meg kell barátkoznom ezzel a gondolattal. Én ezt jó jelnek veszem. Hogy tudom nézni a Jóbarátokat. És nem szomorúan, hanem úgy ahogy máskor. Élvezettel. Vidáman. És kikapcsolódva. Ez egy apró lépés, de ilyen apró lépések kellenek ahhoz, hogy le tudjam zárni a múltat.Végleg. És ne kísértsen nap, mint nap az ő emléke. 

Megosztás a facebookon