Ma ilyen hangulatom van. Ilyen belegondolós, elgondolkodós. Nagyon szeretem ezt a verset. Akár hányszor elolvasom beleborzongok. Magával ragad az is, ahogy Szabó Lőrinc megírta és az is, amit el akart vele mondani, az a sugallat. Mindig döbbenek tőle. Mi van, ha tényleg így van? Bár ebben igazából nem hiszek, de elgondolkodni mindig elgondolkodom rajta. Mi van, ha minden csak illúzió. Mint az én eddigi életem. Talán megint nem véletlen, hogy ez az egyik kedvenc versem. Éltem. És nem vettem észre, hogy illúziók csupán, amiknek élek. Most egy kicsit ettől megint döbbenek. Ez csak most esett le. Egy újabb hiányzó láncszem a megértéshez. Egy újabb láncszem, ami azt mutatja, hogy ami történt velem, eleve így rendeltetett. Annyi jel utal rá, hogy tudat alatt készültem erre. Hogy ennek így kellett lennie. Ez a vers egy újabb bizonyíték? Nem tudom, hogy nevezhető e ennek, de most mikor elolvastam ezt éreztem. Hogy ez is azt mutatta, hogy minden-minden az eddigi életemben kép volt csupán, és költemény. Nem a való, reális világ. Nem az, amiben most élek. És nem az, amit oly nagyon élvezek. Felszabadultam. Már nem az illúziókat álmodom, hanem azt az életet amit tényleg élni szeretnék.  

Az irodalom órákon sosem szerettem a belemagyarázós verselemzéseket. Úgy gondolom egy vers azt jelenti, amit az emberben megmozgat. Amilyen érzéseket kelt. Lehet, hogy az elemzés szerint éppen valami szomorúságot akar kifejezni, de ha az olvasóban nem ezt a reakciót váltja ki, hanem esetleg pont az ellenkezőjét az sem lehet baj. Ez a szép benne. Hogy mindenki saját magára "szabva" tudja értelmezni. Hogy nem egyértelmű. Hogy mindenki úgy fogadja be, ahogy ő szeretné. Ahogy neki tetszik. És mindenki azt találhatja meg benne, amire éppen szüksége van. Nekem most folyamatosan igazolásra, útmutatásra van szükségem. Én most az igazolás egy formáját  találtam meg benne. Illúziókból ébredtem.

 

Dsuang Dszi álma

 

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta - ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- Lepke - mesélte - igen lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...
És felébredtem... És most nem tudom,

most nem tudom - folytatta eltűnődve -
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Ő mosolygott: - Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én. 

Megosztás a facebookon