A nap fűszere: „Ne menj előttem, lehet, hogy nem tudlak követni. Ne gyere mögöttem, lehet, hogy nem tudlak vezetni. Gyere mellettem és légy a barátom.” Albert Camus

 

Augusztus 1-től előléptetnek, s ennek örömére tegnap elmentünk ünnepelni a Bock Bisztróba. Ez a kedvenc éttermünk. Ha biztosan jót szeretnénk enni, és azt szeretnénk, hogy ne csak egy szimpla vacsorában, hanem igazi vendéglátásban legyen részünk, akkor mindig ide jövünk. Nem mellékesen persze a szép borok is idevonzanak minket, a választék nagyon széles skálán mozog. Az árak, legutóbbi látogatásunk óta, egy kicsit megmelkedtek, főként a boroknál vettük észre a változást. De megbocsájtottunk, mert nagyon finomakat ettünk. Ismét.

Többek között azért is járunk szívesen ide, mert ennek a helynek hangulata van. Az étterem nem túl nagy, így szinte mindig teltház van, s ez már alapjában bizalmat ébreszt az emberben. A vacsorához mindig kellemes harmónika szó dukál, s ettől méginkább barátságossá válik a hely. De persze mindez csak a "körítés", nem ettől válik egy étterem igazán nagyszerűvé. Egy vendéglátó helynél a két sarkallatos pont a kiszolgálás és az ételek. Itt mindkettő csillagos ötöst érdemel.

A pincérek figyelmesek, de nem tolakodóak, megfelelő módon segítik a választást, mind a borok, mind az ételek terén. Már sokszor voltunk itt és szerncsére soha nem kellett csalódnunk a kiszolgálás szinvonalában. Régebben  a bisztro ajándékaként felszolgált mangalicazsír és a hozzá adott olivabogyós kenyér is hozzájárult ahhoz, hogy még jobban érezzem itt magam. Most már nem eszem zsírt, de a nosztalgia azért megmaradt.

Az étterem  állandó étlappal dolgozik, de ezt mindig kiegészítik ideiglenes ajánlatokkal is, amelyek izgalmasabbnál-izgalmasabb kreációkat foglalnak magukba. Így evett itt már a férjem ökörpofát, filézett csirkelábat, báránycsülköt, kecskét, nyulat, konfitált malacot és egyéb különlegességeket. Nekem volt szerencsém kóstolni halakat mindenféle formában, többek között három féle sajttal töltött tintahalat friss pesztóval, amit azóta is a valaha evett egyik legnagyszerűbb ételnek tartok.

Most hideg előételnek haltriót ettünk, amiből kiemelném a lazac carpacciot tormával és a vörös tonhalat tormás mango sorbettel. Ez utóbbi igazán különleges volt. Én főételnek, a potenciális versenyzők sokasága miatt hosszabb vívódás után választottam a nyelvhaltornyot kenyérchipsszel. És nem bántam meg, a nyelvhal tökéletesen volt elkészítve, egy kis spenóttal, koktélparadicsommal és mascarpone krémmel töltött tésztával. A férjem csikóstokányt evett láncbélszínből, tojásos házi galuskával. Elmondása szerint nagyon finom volt. És mivel desszert nélkül nem élet az élet, kipróbáltuk az ajánlatban szereplő trüffelt. Az ételek tálalása most is igazán kreatív és szemet gyönyörködtető volt, látszik, hogy a séf gondosan megtervezi a felszolgált ételeket, mind ízvilágában, mind kinézetében.

Amikor az előételre vártunk férjem tekintete az előkészítő pultra tévedt, ahol halomban állt az ínycsiklandozó illatú tepertő. Megkérte a pincért, hogy legyenek szívesek a haltálunkra egyetlen szem kóstolót ráhelyezni. A pincér térült-fordult, és hozott nekünk egy kis tál tepertőt lilahagymával és paprikával, és persze friss kenyérrel. Ezt nevezem figyelmességnek. Jó tudni, hogy van egy biztos pont a budapesti éttermek között, amit bárkinek, bármikor szívesen ajánlanék. 

Megosztás a facebookon