Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az elmúlt két napban két különböző stílusú és érzelemvilágú koncerten vehettem részt.

Az első a Paganini Duó nevű Ecuadori művészek gitár és hegedű előadása volt, amelyre egy ecuadori ismerősünk hívott el minket. Érdekes és kellemes élmény volt, láttuk őket már két évvel ezelőtt is, de most valahogy jobban megérintett a művészetük. Érdekes volt látni a megjelent nagyköveteket, és diplomata személyeket. Ez egy olyan világ ami, majdhogy nem egy kicsit misztikus számomra, érdekes lehet más országban élni úgy, hogy az ember a hazáját képviseli ott. Sajnos a zenei képzésem enyhén szólva hiányos. Persze általános iskolában zenekari tag voltam (bár a hangom hagy némi kivánnivalót maga után), és néhány éve pedig vettem néhány órát egy gitártanártól, de azt pár alkalom után feladtam. Ennek ellenére, vagy pont emiatt csodálattal adózom azoknak az embereknek, akiknek megadatott, hogy a zene művészetét gyakorolják. Ha az élet kívánságműsorok sorozata lenne, akkor én leginkább énekelni szeretnék tudni (mármint szép hangon énekelni) és gitározni szeretnék. A Paganini Duó két tagja fantasztikus módon tud bánni a hangszerével, s nem csak hallgatni, hanem nézni és élvezetes volt őket, mert igazán látszott rajtuk, hogy élvezik is azt amit csinálnak.  

Gasztronómiai szempontból is tartogatott érdekességet az este. Az előadás utáni fogadáson aperitifként egy ecuadori specialitást szolgáltak fel, ami ugyan nem tartalmazott alkoholt, de jótékony hatással volt, mind a gyomorra, mind az ízlelőbimbókra. Sajnos a nevét nem sikerült megtudnom, de a receptjével együtt remélem hamarosan megszerzem. Az italt kicsi röviditalos pohárban szolgálták fel, és kb. a következő összetevőkből állt: narancslé, lime leve, apróra vágott hagyma és mini koktélrák. Ez tulajdonképpen akár egy előétel is lehetett volna, de ezt az ecuadoriak nem eszik, hanem megisszák a kis pohárkából.  Nagyon érdekes, fűszeres íze van.

 

A másik koncert élményem egy kicsit nagyobb másabb jellegű  volt. Tegnap kint voltunk a George Michael koncerten. Alapjában nem mondanám magam GM rajongónak, de mindig kedveltem a számait és a férjem azt mondta, hogy egy ilyen nagyszabású koncertet ne hagyjunk ki, úgyhogy tegnap gazdagabbak lettünk egy egész kellemes élménnyel.  Egy kis kellemetlenség azonban becsúszott a koncert kezdete elé. Az internetes jegyen az állt, hogy a koncert kezdete 19 óra, s mi pontban 19 órakkor be is jutottunk a stadionba. Itt már egy kicsit gyanús volt a helyzet, mert nem láttuk sehol sem azt a nagy tömeget, amit egy ilyen koncert előreláthatólag odavonz. Mint kiderült valami kavar lehetett a dologban, mert pl. a "rendes" jegyeken kezdési időpontként 20 óra volt írva.

De a lényeg a lényeg, hogy 9 óra előtt 10 perccel George Michael megkezdte fantasztikusan látványosra tervezett koncertjét.  Igazából nem is lehet rá szavakat találni, hogy mennyire ütős is volt az előadása. Középen egy szélesebb, két oldalt két keskenyebb videókivetítő volt, amiken szebbnél szebb és érdekesebbnél érdekesebb grafikák és képek "folytak" át. Az egyik legszebb momentum az volt, amikor a középső kivetítő alja tengervizet, háttere pedig a lenyugvó naptól vörösre festett eget érzékeltetett, s GM egy bárszék tetején egyszál magában ült a "tenger" közepén és csodálatos hangján énekelt.

A koncert két ráadással fél 12-kor ért véget, azonban a show összességét egy érdekes és furcsa 20 perces szünet osztotta ketté, amikor is GM egyik száma befejezése után mondta, hogy most akkor egy kicsit elhagyja a színpadot, és a kivetítőn megjelent egy óra, ami elkezdett 20 percről visszaszámolni.  Ez egy kicsit furcsa volt, és kíváncsivá tett, hogy vajon, ez mindig így zajlik-e.

Összességében azonban nagyon jól éreztem magam a koncerten, és ha a kívánságműsort folytatni lehetne, akkor egyszer nagyon szeretném megtudni, hogy egy-egy ilyen nagy sztár mit érez az egyes koncertek alkalmával. Rutinból nyomják e, vagy pedig minden egyes alkalom valamilyen szinten megérinti őket. Vajon milyen érzés lehet kinn állni a színpadon és szembenézni azzal az embertömeggel, ami csak miattam jött el, és rajongásig szeret engem.  Hát ezek azok a dolgok, amiket nagy valószínűséggel soha sem fogok megtudni, de azért szeretek néha eljátszogatni a gondolattal........ 

Megosztás a facebookon