A nap fűszere: Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk. Vannak, akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük... A fenébe is! Mikor kezdünk már el úgy élni, hogy megértjük az élet sürgető dübörgését? Ez itt most - ez a mi időnk, ez a mi napunk, ez a mi nemzedékünk... nem pedig a múlt valamely aranykora vagy a jövő ködös utópiája... Ez itt az időnk.. akár lelkesedünk érte, akár nem. Ez itt a mi időnk még akkor is, ha gyakran kiábrándítónak, fárasztónak, unalmasnak találjuk. Ez az élet, a mi nekünk adatott... és múlik, múlik... Mi a csudára várunk hát?  A Talmud

 

 

Ezt az idézetet most találtam. Eddig nem ismertem, de tökéletesen megfogalmazza azt, amit mostanában érzek és megélek.

 

Hatalmas dolog történt az én kis életemben. Augusztus 1-vel előléptettek a munkahelyemen. Erre vágytam amióta itt dolgozom, s most végre sikerült. Boldog vagyok, de ugyanakkor egy picit félek is. Egészen más terület, mint amivel eddig foglalkoztam, teljesen új dolgokat kell megtanulnom.  Van szép irodám, vannak beosztottaim. Persze majdnem mindenki meglepődött a kinevezésemen a cégnél. Én nem, mert számítottam rá, már régóta, de éppen ezért még inkább meg kell feleljek  az elvárásoknak. Kicsit hullámzok emiatt, bízom magamban és atudásomban, de rögtön belekerültem az igazi mélyvízbe. Nem lehet csak úgy elevickélni, komoly dolgok zajlanak most nálunk, s a főnököm számít rám.  Izgalmas, bizsergető érzés bevallom, bár ezt néha a félelmem elnyomja. De mint töretlenül bizakodó és optimista ember, csak kevés teret engedek a kétségeknek.

Ja, nem árulok zsákbamacskát. Főkönyvelő lettem. :-)   

Megosztás a facebookon