Tegnap szert tettem életem és testem második tetoválására. Persze ez nem egyik pillanatról a másikra történt és nem csak egy röpke elhatározás volt, már egy ideje készültem erre a másodikra.  Az első tetoválásomat két éve csináltattam, és bár sokan mondták, hogy meg fogom bánni, mint látszik, nem tettem. Persze óvatos ember lévén mindkettő olyan helyen van, hogy ha nem akarom, akkor senki sem tudja meg, hogy vannak, ruhával könnyen elrejthetőek. Igaz a célom nem az, hogy rejtegessem, de nem tudom, hogy idősebb koromban majd hogyan fogom látni a dolgokat.  (Érdekességképpen jegyezném meg, hogy a nyelv piercingemet a munkatársaim évek múlva tudták meg, és akkor is csak azért, mert szóba került és végül megmutattam nekik). Az első tetoválás hátul a derekamon van, és ez a mostani is a hátamra került és gyönyörű lett (kínai írásjegyek és cseresznyevirágok), csak most még szenvedek vele pár napig, aztán ha begyógyul, akkor majd tényleg gyönyörködhetem benne. Ugyanaz a srác csinálta mind a kettőt, és úgy gondolom, hogy szerencsém van, hogy véletlenül rátaláltam. Alapjában már az is sokat számít, hogy nagyon kedves és jófej, de ami még fontosabb, nagyon kreatív.

Maga a tetoválási procedura 2,5 órát tartott, de előtte még egy csomó időt vett igénybe a tervezés és a rajzolás. És sajna ez most egy kicsit jobban fájt, vagyis inkább kellemetlenebb volt, mint az első, de érdekes, hogy akár már ma is csináltatnék egy újabbat, azaz nem hagyott bennem túl mély nyomot a fájdalom. Most egy pár napig rossz lesz, mert folyamatosan fólia alatt kell lennie, és ezért izzad és viszket is egyszerre, de hát mint tudjuk a szépségért meg kell szenvedni.

Most még nem raknék fel róla elrettentő képet, mert nem mutat jól a fényképen a körülötte lévő agyongyötört bőrfelület, de majd később talán pótolom. 

Megosztás a facebookon