Sütési mániám egy újabb állomására érkeztem, s ezzel ismét egy régóta dédelgetett elképzelésemet valósítottam meg.  A pár hete készített rétes felbárotított és bebizonyította, hogy a réteslappal való munka nem igényel semmi ördöngősséget, bátran lehet vele kísérletezni. És most teljesen egyedül sütöttem, férjem segítő szemei nem kísérték figylemmel hadműveletemet.

 

A recept (4 csomagocska, amivel ketten jól laktunk):

1 csomag réteslap,

125 g túró,

300 g fagyasztott spenót,

1 tojássárgája,

só, bors, szerecsendió, vaj,

 

A kiolvasztott spenótot, amit kézzel nagyon jól kinyomkodtam, nehogy a bennelévő víz eláztassa a tésztát, hozzákevertem a túróhoz, majd hozzáadtam a tojássárgát és a fűszereket.

A csomag réteslapban összesen 8 lap volt, így kettesével szétválasztottam őket. A közepüket, a kezem segítségével lágy vajjal megkenegettem, majd bele halmoztam egy-egy kupacot a túróból. A lapok négy sarkát óvatosan megemeltem, nehogy az alja kiszakadjon, és középen összefogtam. Vízbeáztatott cérna segítségével kevéssel a töltelék felett összekötöttem a tésztát (Nem kell erősen megkötni, csak éppen, hogy összetartsa a csomagot. Még az is lehet, hogy megkötés nélkül is működik a dolog, egyenlőre nem akartam kockáztatni. Tény azonban, hogy kicsit nehézkes volt a cérnát leoperálni a megsült rétesekről), a lelógó részeket ollóval egy kicsit megstuccoltam (lehet, hogy érdemesebb egészen visszavágni a lelógó részeket, mert bár esztétikailag jól néz ki, ahogy megsült, de jobb lett volna, ha nem ennyire sok tésztát hagyok burjánzani. Egyrészt ezek a sütésnél hamarabb megéghetnek, másrészt nehézkes az evés, mert szanaszét szóródnak),  egy pici olajjal megspricceltem, majd a csomagokat kivajazott tepsiben előmelegített sütőben 200 fokon 30 percig sütöttem.

 

Paradicsom salsa:

2 nagy paradicsom, apróra vágott csípős, hegyes zöldpaprika,  3 ek balzsamecet, 3 ek víz, édesítőszer. Meglehetősen édesre készítettem, jól passzolt a réteshez. 

Megosztás a facebookon

 

GY ügynök volt olyan kedves és megosztotta velem a Hétvégi fiestában bemutatott zöldséges terrine (paté? egy kicsit bizonytalan vagyok, hogy mi is a pontos különbség köztük, a recept szerint terrine, ezért én is inkább ezt használom) receptjét. A recept eredeti forrása az Egy falat franciaország című szakácskönyv. Tegnap egy könyvesboltban megtekintettem és egészen jó receptek vannak benne.

A recept, ahogy GY készítette:

1 kg sárgarépa,

1 nagyfej  kelkáposzta összes levele (eredetileg mángold levél),

12 db zöldspárga csúcsos vége,

2 kisebb cukkini,

16 zöldbab,

3 dl tejföl+1 dl joghurt (az eredetiben 250 g créme fraiche),

6 tk zselatin,

4 paradicsom (elnegyedelve és a lágy részeit kiszedve) 

 

A répákat megpucolva és feldarabolva puhára főzzük. Egy magasfalú tálat kiolajozunk (hogy később könnyebben kijöjjön belőle a tartalma), folpackkal kibélelünk úgy, hogy akkora mennyiség lógjon ki, hogy a végén a tetejét is be tudjuk fedni vele (GY egy magasfalú, kerek formát használt). Ezután a fóliázott edényt kibéleljük, a forrásban lévő vízben pár percig főzőtt, megpuhult kelkáposzta levelekkel. Ezek adják majd a terrine külső burkát, ezért úgy kell elhelyezni őket, hogy legyenek olyan levelek, amik kilógnak az edényből és végül be tudjuk velük fedni a terrine tetejét.

A spárgát, a keresztben félbevágott és így hosszában felnegyedelt cukkinit és a zöldbabot roppanósra megpároljuk  és kihűtjük.

A sárgarépát a tejföllel és a joghurttal lepürésítjük, sózzuk és gazdagon fűszerezzük  (pl. bazsalikom, oregáno, vagy bármi, ami kellemesen megízesíti az amúgy eléggé íztelen pürét). Egy kistányérba két evőkanál vízet teszünk, majd hozzáadjuk a zselatint.  5 perc elteltével, amikor már zselés, hozzáadunk néhány evőkanál forróvizet, és addig keverjük, amíg a zselatin felolvad. Utána a püréhez adjuk.

A káposztalevelek "betöltése" úgy történik, hogy egy réteg sárgarépapüré, utána spárgák, szépen, egy irányba fektetve, sárgarépapüré, cukkini, püré, felkarikázott paradicsom, püré, a babok és végül megint püré (persze igazából a közé tett zöldségek és a sorrend is tetszőleges).

Amikor mindent belehalmoztunk, a káposzta leveleket felhajtjuk a tetejére, hogy szépen elfedjék a pürét, majd ráhajtjuk a fóliát is. Az elkészült terrinet egy éjszakára a hűtőbe tesszük, hogy a hozzávalók összeálljanak.

Tálaláshoz a fóliát felnyitjuk a tetjén, majd egy tálat helyezünk a tetejére, és egy ügyes mozdulattal a tálat szorosan ott tartva megfordítjuk az edényt, így a terrine már rajta lesz a tálon, már csak az edényt kell lehúzni a tetejéről. Végül el távolítjuk a fóliát és éles késsel óvatosan szeleteljük.

A recept ajánl hozzá zöldfűszeres szószt is, amit GY tejfölből, és friss zöldfűszerekből készített. A reggelinél majdnem egyhangúan megszavaztuk, hogy ez a szósz abszolút nélkülözhető, de persze mindenki ízlése és belátása szerint készítheti hozzá.

Még egyszer köszönet GY-nek, hogy kisegített!!! 

Megosztás a facebookon

 

Megosztás a facebookon

Ezúton szeretnék köszönetet mondani férjemnek, aki megvette nekem ezt a könyvet. Én biztosan nem vettem volna meg magamnak. És szeretnék köszönetet mondani a könyv szerzőjének, mert ha most nagyon fellengzős szeretnék lenni (és miért is ne lennék az?), akkor azt is írhatnám, hogy megváltoztatta az életemet. Tudom, hogy ezek nagy szavak, de az tény, hogy fordulópontot hozott az életembe. Lehet, hogy csak megadta az utolsó lökést, lehet, hogy enélkül is sikerült volna, de úgy gondolom, összességében mégis csak a könyvnek köszönhetem, hogy mostanra igazán jól érzem magam a bőrömben. 

Tavaly nyár végefelé olvastam el a könyvet és néhány tanácsának köszönhetően augusztustól márciusig kb. 10 kilót sikerült leadnom. Induláskor sem voltam túlságosan elhízva, bár így utólag megnézve az akkori fényképeket, már egy kicsit más a véleményem. Mindenesetre mostanában 60 kg körül mozgok, és 172 cm vagyok.

Azért írtam meg ezt a bejegyzést, mert hát itt a nyár, szeretünk lengébben öltözködni, strandra járni és persze ilyenkor jobban előjönnek a gátlások, ha az ember úgy érzi, nincs igazán formában (vagy éppen túl súlyos formában van). Arra gondoltam, ahogyan a könyv nekem is segített  néhány apró odafigyelést elsajátítani, hátha mások is erőt tudnak meríteni belőle. Ez abszolút nem egy csoda könyv, de vannak benne ötletek és hasznos tanácsok. A környezetemben mások is elolvasták, és rájuk nem gyakorolt mélyebb hatást. Vagy éppen semmi nem fogta meg őket benne. De nekem bejött és hátha mások is megtalálják benne azt, amit én megtaláltam.

És receptek is vannak benne szép számmal, bár bevallom, én egyet sem próbáltam ki közülük.

És akinek nincs kedve elolvasni a könyvet, de kiváncsi a hasznos tanácsaira, annak most készítek egy rövid összefoglalót arról, hogy szerintem mit érdemes betartani, és mi az amivel sikereket tud elérni. Mindegyik megállapítás és tanács szinte triviális, s mégis valahogy külön figyelmeztetés nélkül nem fektettem rájuk hangsúlyt:

• Gondoljuk át, hogy mely élelmiszerek azok, amik "rossz" élelmiszerek. Ez lehet édesség, szénhidrát, cukor, vagy bármi, amitől függünk. Tudatosuljon bennünk, hogy ezek fogyasztása kárunkra válik és ha kell, egy hónapon keresztül jegyzeteljük le, hogy melyikből, mikor és mennyit ettünk. Így be tudjuk azonosítani az "ellenségeinket", és jobban oda tudunk figyelni rájuk. Ilyenkor válik nyilvánvalóvá, hogy az a pár falat, amit néha bekapunk belőlük, nem is pár falat és nem is néha fogyasztjuk csak. (egy időben, még a könyv olvasása előtt edzés után mindig bementem a kisközértünkbe és mivel éhes voltam, de nem akartam sokat enni, vettem pár szem Fornettit. Aztán amikor elkezdtem figyelni, hogy miket is eszem, rájöttem, hogy szinte mindennap eszem belőlük és az a pár darab az 6 darab.  Amikor erre rádöbbentem először csökkentettem a fogyasztást mind menniységben, mind gyakoriságban egészen addig, amikor már minden nehézség nélkül eltudtam úgy sétálni a pult előtt, hogy még ha rájuk is néztem, nem futott össze a nyál a számban, és nem éreztem magamban mardosó késztetést, hogy vegyek pár darabot belőlük).
• Csökkentsük az elfogyasztott adagok nagyságát! Bevallom, régebben én szinte akkora adagokat ettem, mint a férjem. És rendszerint repetáztam is. Most két variációval dolgozom. Az egyik, hogy ha tudom, hogy a lelkemnek elég egyszeri adag, akkor is mértékkel tálalok magamnak, ha viszont úgy gondolom, hogy ismerve magamat, jól fog esni, ha mégegyszer szedhetek (és ez tésztaételeknél valamiért nagyon így van), akkor tényleg mini adagot szedek, hogy utána másodszor is szedhessek. Amióta odafigyelek az adagok méretére sokkal kisebb adagokat főzök . És érdekes módon így sem maradunk soha éhen! A  jólakottság érzése nem csak attól függ, hogy mennyi ételt lapátoltunk magunkba, hanem nagyban függ a falatok és a rágás számától is. És az agyunktól. Ha kevesebbet lát, akkor kevesebbet is akar, s mindenféle hiányérzet nélkül tudjuk befejezni az étkezést. Azonban ha még a lábasban ott figyel a jó sok maradék étel, akkor nehéz ellenállni a kísértésnek.
• És a kedvencem: a KOMPENZÁLÁS. Nem baj, ha néha többet eszel a mértékletesnél, vagy olyan dolgokat is eszel, amik az ellenségeid. Egy a lényeg. Ilyenkor előtte, vagy utána mindig kompenzálj! Ez annyit jelent kicsit drasztikus megfogalmazásban, hogy ha tudod, hogy valami bűnös dolgot teszel majd az étkezésed folyamán, akkor előtte tagadj meg magadtól néhány dolgot, vagy egyél még kisebb adagokat. Ha pedig nem láttad előre a bűnbeesést, akkor utólag, másnap hajtsd végre a kompenzálást. Én ezt a módszert, úgy gondolom eléggé tökélyre fejlesztettem. A férjem mindig nevetve kérdezi, ha feltűnően nem eszem valamiből, vagy csak nagyon keveset eszem, hogy Ugye most kompenzálsz? Így teszek például hétvégén, amikor tudom, hogy délutánonként valami édesség mindig akad, és ezekről nem szívesen mondanék le. Ilyenkor nem eszem semmi kenyérfélét, és a desszerteket is rangsorolom. Melyik az amiről szívfájdalom nélkül lemondok és melyik az amelyik nélkülözhetetlen a létfenntartásomhoz. És ugyanígy teszek, ha étterembe megyünk. Előtte nagyon megválogatom, hogy mit eszek és ott is igyekszem csak olyan ételekre elcsábulni, amik nagyon, de nagyon kellenek a lelkemnek.
• Persze rendszeres mozgás nélkül nincs tartós fogyás. Ez talán az egyik legnehezebb része a váltásnak. Kevesen tehetik meg, hogy rendszeresen edzenek, tornázzanak. Én szerencsés vagyok ebből a szempontból,  a délutánjaimat magam osztom be, így el tudok menni mindennap edzeni. Az írónő szerint a francia nők nem kimondottan sportolás pártiak. Ő azt vallja, hogy elegendő nagyokat sétálni, a lift helyett a lépcsőzést választani és ahova lehet gyalogosan menni. Ha a szoros napirendünkbe nem fér bele, hogy délutánonként tornázzunk, akkor este, tévénézés helyett, családi programként érdemes elmenni és nagyokat sétálni. Ilyenkor lehet a legjobbakat beszélgetni, vagy ha egyedül megyünk ilyenkor lehet igazán gondolkodni, vagy tervezgetni. És sétálni mindenhol lehet!  

 

Végezetül még egy megjegyzés. A fogyáshoz, értem itt a tartós, jobb közérzettel is járó súlyvesztést, csak és kizárólag az életmód váltás a célravezető. Az emberek nagy része, élete során rengeteg fogyókúrát és csodamódszert kipróbál, s gyakran a leadott felesleg többszörösét szedi magára egy kevés idő elteltével. Annak, aki szeretne kikerülni ebből a mókuskerékből azt tanácsolom, hogy ne a fogyókúrák betűről-betűre való megtartását tűzze ki célul magának.

Minden fogyókúra előtt érdemes feltenni a kérdést: tudnám ezt a fajta étkezést életem végéig csinálni? Ha a válasz nem, akkor ezzel rá is tapintottunk a kérdés lényegére. Nekünk nem erre a bizonyos fogyókúrára van szükségünk, hanem csak azokra az elemeire, amiket éveken keresztül be tudunk tartani. Én ezért nem tartom tökéletesnek például a 90 napos diétát, és ezért adok igazat bizonyos dolgokban a testkontrollnak, a vércsoport diétának  és a Norbi életfilozófiának. Igaz, mindegyikben vannak olyan dolgok, amik számomra igencsak kérdőjelesek, de kétségtelenül látni bennük értékes és szimpatikus vonásokat is. Mindenkit arra bíztatok, hogy próbálja kiszűrni a számára tetsző fogyókúrákból és diétákból azokat az elemeket, amik az életviteléhez legjobban hozzákapcsolhatóak és alakítson ki saját maga számára egy olyan életmód-koncepciót, amit jelenleg úgy érez, hogy élete végéig következetesen be tud tartani. Nekem ehhez szolgált keretként ez a könyv, ez öleli át a magam számára felállított mit, mivel és mivel nem, mikor és hogyan szabályok összességét.

Tartsuk észben, hogy a gyors és drasztikus fogyás hosszútávon nem célravezető, hiszen a ránkrakódott súlyfelesleg sem napok és hetek alatt került ránk, így az ellenük való hatékony küzdelem sem lehet a pillanatok műve. Ne feledjük, a türelem és kitartás mindig meghozza gyümölcsét! 

Megosztás a facebookon

Néha napján gondolkodóba ejt, hogy tulajdonképpen mi alapján választom meg, hogy a rendelkezésemre álló hozzávalókból végül milyen ételt készítsek. Azért gondolkodtam el ezen a témán, mert azt vettem észre, hogy már évek óta nyáron, a legnagyobb melegben szeretnék olyan ételeket készíteni, amelyeket sütőben kell sütni. Télen legtöbbször eszembe sem jut a sütőt használni, de amint kint is és bent a lakásban is szinte elviselhetetlen meleg kezd kialakulni, az agyamba beférkőznek a kívánatosabbnál kívánatosabb sütnivaló finomságok.

A talány egy részét megfejtettem. A nyáron kapható zöldségeket, például a padlizsánt és a cukkinit legalább annyira szeretem sütve, mint párolva. És szerintem az újburgonya egyik legnagyszerűbb hasznosítási módja is az, ha az ember nem cifrázza túl a dolgot, fogja és egyszerűen tepsiben megsüti. Ha nem tisztítva vesszük, akkor a sikálása egy picit macerás lehet, de kárpótolhat minket a kevés hozzávaló és a mégkevesebb mosogatni való, ami ugye nem elhanyagolható kérdés (még mosogatógép használata mellett sem). 

A talány másik részére nem tudtam rájönni. Például a mézes-kókuszos köles és a ricottás zöldséges rétes elkészítése kifejezetten szauna-élményt nyújtott (bár úgy általában szeretek szaunázni, de azt általában edzés után teszem és nem a konyhában), mégsem télen, vagy tavasszal jutott eszembe, hogy megsüssem őket, hanem mostanában. És még annyi, de annyi sütnivaló kavarog a fejemben, hogy valószínűleg a továbbiakban is megkockáztatom a szauna-élményt, csak legfeljebb sütés közben kortyolgatok egy jeges rózsavizes limonádét.

 

A recept:

újkrumpli (befogadóképesség szerint)

fokhagyma (jó sok!!!),

só, bors, olaj,

opcionálisan:  friss rozmaring, vagy egyéb zöldfűszerek

 

Ha van rá lehetőség, akkor pucolt újkrumplit vegyünk, és minél kisebbeket. Nálam most sem pucolva nem voltak, sem igazán kicsik nem voltak. Ezért alaposan megmostam őket és a mosogatószivacs dörzsis felével lesikáltam róluk a felső héjréteget, azt ami le is akart jönni róluk (alatta még ott maradt az a rózsaszínes réteg, ami az újkrumplira annyira jellemző). Ha kisebbek a krumplik, nem szoktam őket felvágni, maximum félbe, de most kénytelen voltam negyedelni őket, így steak burgonya szerű cikkeket kaptam. A sütőt 220 fokon előmelegítettem. A krumplikat egy tálban sóval, borssal és olajjal alaposan összeforgattam, majd egy teflon tepsiben a sütőbe helyeztem. Néha rájuk pillantottam, megforgattam őket, majd fél óra után levettem a hőfokot 200 fokra (régebben, gázsütőben 5-ös fokozaton sütöttem). Kb. 5 perccel a készállapot előtt átforgattam őket a présen áttört fokhagymával (vigyázni kell, hogy nehogy túl hamar tegyük hozzá a fokhagymát, mert a galád, képes lesz és megég!!!). Én most 45 percig sütöttem, de ez mindig függ a krumpli nagyságától és állapotától. Nem árt, ha időközben villával megszúrkáljuk a nagyobb darabokat, hogy tudjuk mennyire puhultak már meg.  

A végeredmény kívül szép barna és ropogós, belül finoman krémes fokhagymás burgonya lesz. Nem csak újkrumpliból készíthető, hanem "rendes" fajtából is. Ajánlott mellé egy könnyű saláta, mi most balzsamecetes kaliforniai paprikával fogyasztottuk. És ajánlott még hozzá egy palack jól behűtött,  száraz fehérbor is. 

Megosztás a facebookon

Mint azt korábban bevallottam a padlizsán az egyik kedvenc zöldségfélém. Rengeteg formában fogyasztottam már, de a mostani receptet eddig még nem próbáltam. A Pata Negra étteremben ettem hasonló tapast, és azóta motoszkált a fejemben a gondolat, hogy valami olyasmit kreáljak én is. Most megtettem, és szerencsére nem igazolódtak be azon félelmeim miszerint nem fognak összetapadni a szeletek, vagy hogy a tojás nem sül rendesen rá a padlizsánra. Örömmel konstatáltam, hogy minden teljesen úgy alakult, ahogy azt szerettem volna. És a dícséret sem maradt el!

 

A recept (2 nem túl éhes, vagy visszafogott személynek):

1 közepes padlizsán,

fél cukkini,

1 tojás,

mozzarella,

só, olaj

 

A padlizsánokat késsel (sajnos olyan gyalu nem állt rendelkezésemre, amivel vékony szeleteket lehetett volna belőle vágni, ha lett volna, akkor szabályosabbra sikerednek a szeletek), hosszában vékony szeletekre vágtam (6 szeletet használtam fel úgy, hogy a két szélével nem dolgoztam), majd kevés olajon egy teflonserpenyőben mindkét oldalát megsütöttem. A sütésnél arra vigyáztam, hogy megpuhuljon és szép sült legyen, de még ne legyen teljesen krémes állagú, mert akkor nehéz vele dolgozni. A cukkiniből is vékony szeleteket vágtam és azokat is megpirítottam. A megsült szeleteket egy tálra halmoztam és egy kicsit megsóztam őket (a kezemmel egyenletesen szétkentem rajtuk a sót) és hagytam, hogy hűljenek.

A mozzarellát amennyire tudtam vékony szeletekre vágtam. A végső fázishoz a padlizsánokat a következőképpen készítettem elő: egy szelet padlizsánra rátettem két szelet cukkinit és a mozzarella sajtot úgy, hogy ne lógjon ki belőle sehol, majd rátettem egy másik szelet padlizsánt is és egy kicsit össznyomkodtam őket, hogy valamennyire összetapadjanak. Nekem 3 ilyen "rakott" padlizsánom lett.  A tojást villával egy kicsit felvertem, majd egy akkora tálba öntöttem, amibe a leghosszabb padlizsán is elfért. A padlizsánokat egyesével beletettem a tojásba és mindkét oldalukat megmártottam, majd kevés, forró olajban mindkét oldalukat megsütöttem. Amikor az alsó oldaluk megsült egy kevés tojást csorgattam a felső oldalra és utána fordítottam meg őket. A forgatásnál és az rakosgatásnál egy kicsit óvatosan kell bánni velük, nehogy szétcsússzanak.

A tzazikit egy kicsit feltúrbóztam, így  1 lereszelt uborkából (egy kis ideig külön állni hagytam, majd a levét leöntöttem), 1 reszelt répából, kevés ruccolából, 1 gerezd tört fokhagymából, 1 kisdoboz tejfölből és joghurtból készítettem. És persze sóztam, borsoztam. 

Megosztás a facebookon